!
!
VI. 2008. május - BaBandi
 

 

BaBandi

 

 

 

Kedves R.A.I. -s társak!

 

A BaBandi tanfolyam a R.A.I. képzések palettájából sokak számára régen várt képzés volt. Három év után 2008. március 17-18.-án Dobogókőn került megrendezésre. Úgy gondolom, hogy a résztvevők egyetértenek velem, érdemes volt ennyit várni.

De mi is a BaBandi és mitől olyan különleges, hogy más kezelési módszerrel nem, vagy csak sokkal bonyolultabban helyettesíthető? A BaBandi a lélek gyógyítása érintéssel.

Mit is jelent ez? Minden betegségnek lelki oka van. A tudatalatti testi jelekkel hívja fel figyelmünket a belső egyensúly megbillenésére. Újabb és újabb tüneteket hoz létre mindaddig, míg az egyensúly visszaállításra nem kerül. Gyakorlatilag addig jelez folyamatosan, amíg rá nem bírja az egyént arra, hogy foglalkozzon saját magával, nézzen szembe kialakult helyzetével. Sajnos az emberiség nagy része elfelejtette a szervbeszéd "olvasását", mely egy üzenet, egy jelzés magunktól magunknak. A szerveinken keresztül mutatkozik meg, hogy min kellene változtatni, hiszen minden szervnek megvan a problémára utaló jelentése, de nem elegendő a tüneteket kezelni (pl. epekő eltávolítása), az okot kell megkeresni.

A BaBandi az embert, mint egységes egészet kezeli, a megközelítés sokak számára már ismeretes lehet az AROLO - TIFAR rendszerből. Mindkét módszer olyan atlantiszi gyógyító rendszer, ami az összes betegség kezelésére megoldást kínál.

 

A BaBandi olyan módszer, mely mindenkinek vele született adottságára, igényére épül, az érintésre. Csodálatos, hogy a természet az anya ösztönös gyógyító simogatásába milyen hihetetlen mértékű tudást raktározott. A BaBandi segítségével tudatosíthatók, hogy milyen tünet esetén a test mely területeit és hogyan érintsük meg ahhoz, hogy a tünet megszűnjön.

Párban gyakoroltunk és a BaBandi kezelések különböző energiákat szabadítottak fel bennem, megkönnyebbült, ellazult állapotba hoztak. Felerősödött bennem a nyugalom, mosolyogva és békével szemléltem a környezetemet, a természetet és az embereket egyaránt. Ugyanakkor a kezelt terület minden sejtje kellemesen bizsergett. Különbséget tudtam tenni a kezelt és a nem kezelt bőrfelületek között. A többiek beszámolójából is kiderült, hogy a kezelés hatásaként éjszaka érdekes álmaink voltak, vagy nagyon jól és pihentetően aludtunk. Itt is megtapasztaltam, hogy mindenki másképp reagál az energia felszabadulására és egy-egy kezelésre.

 

A pontos utasításokat követve a saját tapasztalatom az volt, hogy az elméleti tudás alapján megállapított helyen és módon, a kezelttel folyamatos kommunikációt tartva, a bőrén és az érintésen keresztül valóban sikerült megérinteni a lelkét. A visszajelzést a szóbeli megerősítésen túl a test jelzései, ellazulása és nyugalma mutatta.

A folyamat eredménye, mivel elsősorban a tudatalattira hatott, többeknél nem volt rögtön egyértelmű. Az én általános közérzetem kiegyensúlyozott és békével átitatott jó érzés volt a kezelések, gyakorlások után és még néhány nappal a tanfolyam után is.  

 

Az emberi érintkezés, és mindennapos érintések, társkapcsolatokban megjelenő meghatározott zónákra és területekre irányuló csókok jelentősége még jobban felértékelődött, amikor megtudtam a pontos jelentőségét. Több beszámoló érkezett a régebben BaBandi-t gyakorlóktól, hogy megváltoztatta a társkapcsolatuk minőségét, noha a technika nem csak a társas érintkezésre hat kiemelkedően előnyösen.

 

Isai Szeléna, az egyik résztvevő társunk elmesélte, hogy évekkel ezelőtt már kezelték BaBandival. Háromnaponta kapott három kezelést és segítségével sikerült feldolgozni egy traumát. Mivel előzőleg nem hitt benne, ezért még nagyobb hatással volt rá és ez a tapasztalás hozta el a tanfolyamra is.

 

A tanfolyam óta számos esetben használtam a BaBandit és megdöbbentő, hogy milyen eredményes. Egy abszolút szkeptikus felszínesen alvó úriembernek sikerült segíteni az alvási problémájában, olyannyira, hogy a kezelést követően azonnal mély pihentető álomba merült. Nagyon sikeres volt a melléküreg gyulladás kezelése is, ahol a feszítő, fájdalmas érzést szinte azonnal sikerült megszüntetni, és látványos javulást produkálni.

 

Bevallom a tanfolyam előtt azt gondoltam, mindez egy enyhe masszás, vagy valami hasonló technika. Ma már látom, korántsem az, ennél sokkal több. A BaBandi valóban a lelket érinti meg és segít feloldani a belső feszültségeket. Számomra az érintés korábban is nagyon fontos volt, amit a környezetem nem mindig tudott kezelni. Csodálatos volt a felismerés, hogy mindez miért van és mennyire fontos a mindennapokban is. Érdekes dolog rálátni az összefüggésekre. Desmond Morris etológus, zoológus, viselkedés kutató, aki az emberi fajt ugyanazokkal a módszerekkel vizsgálta, mint ahogyan az állatokat szokás. /Nem azt figyelte mit mond, hanem hogy mit tesz.../ Ő azt írja Bensőséges kötelékek című könyvében, hogy az ember annyira elidegenedett, hogy társadalmilag elfogadott érintés pótlékokat kezdett alkalmazni. Meglepő, hogy miket sorolt ide, ilyenek a fodrászat, masszázs, minden fajta orvosi vizsgálat, kozmetika, sőt a társas tánc is. Ha a BaBandi tanfolyamon tanultakat is figyelembe veszem, akkor valóban azok. Pedig a szeretet és odafigyelés ösztönös kifejezésével, ami természetesen magába foglalja a mindennapi érintéseket, sokat segíthetnénk, akár tudatosan, akár tudattalanul embertársainknak. Számomra a BaBandi tanfolyam nagy konklúziója, hogy a világunk, így az emberi test és lélek is csodálatosan lett megteremtve, a kérdés csak az, mikor ismerjük fel és kezdjük tudatosan élni azt, amit kaptunk.

 

A BaBandi bőrterületek megismerésével is láthattuk, hogy milyen fantasztikus "alkotás" az emberi test. Kívánom, hogy minél több kedves olvasó részesüljön egy BaBandi kezelésben, így tapasztalja meg, hogy milyen felemelő érzés a lélek harmóniája.

 

Katus Ildikó, Csépes Orsolya, Gyulai Csaba Sándor